Ildikó szeretne minél többet megtudni a borokról

12227052_10206731068628770_5710573861122175591_n

Ildikó már gyerekként megtanulta nagypapájától, hogyan kell szőlőt metszeni. Bár nem lett sem szőlész, sem borász, de férjével szívesen vesznek részt borkóstolókon. Az első közös kirándulásuk 2010-ben Villányba vezetett, azóta pedig igyekeznek minél több borvidéket bejárni. Mióta 2013-ban megszervezték az első Dunamocsi Burcsákfesztivált, igyekszik még többet megtudni a borokról. Elvégzett egy alapfokú WSET tanfolyamot, és készül a középfokra, tavaly pedig belekezdett egy másoddiplomás képzésbe is Borturisztikai szaktanácsadó szakon.

Fontosnak tartja, hogy a fiatalok minőségi bort fogyasszanak és tudatosan vásároljanak. “A Gombaszögi Nyári Táborban minden évben szervezünk borkóstolót egy felvidéki borásszal, melyet tavaly nagy örömmel vezettem Sáska Beával, a HR Winery borászával” – meséli. Az általuk szervezett borfesztiválokon is törekszenek arra, hogy a régió borászai teret kapjanak, minél többen megismerjék őket és a helyi termelőket is. “Nagy álmom továbbá egy borbár létrehozása, ahol a fő hangsúly a helyi termékeken lenne” – teszi hozzá.

IMG_418512249927_10206746158406005_7675694511565772730_n