Bóna Zoltán: A sakk az életre tanít

1496537_1054764557872642_6283943664098776281_oSokan a sakkot nem tartják igazi sportnak. Bóna Zoltán nem ilyen. Az ő értelmezésében a sport nem csak a mozgást jelenti, hanem azt is, ha két személy vagy csapat sportszerűen harcol egymás ellen. 8 éves korában kezdett el foglalkozni a sakkal édesapja tanácsára. Fiatalon rengeteg versenyen vett részt, a legjobb eredményei közé tartozik a korcsoportján belüli kerületi 3. és az országos 9. hely. 2 éven keresztül profi játékosként is működött – a budapesti BEAC csapatát erősítette.

A sakk a későbbiekben is része maradt az életének, azonban már csak hobbiként. Jelenleg a bátorkeszi sakk klubbot erősíti. „Sakkozás közben az ember olyan dolgokat tanul meg, amelyek a való életben is hasznára lehetnek: stratégiai gondolkodás, időbeosztás, sportszerűség, higgadtság, és talán a legfontosabb, megtanul olykor veszíteni is.”

Zachar Pál: Fiatalokból vezetőket képez, táborozik, nevel

Pali hét éves kora óta cserkész, végigjárta a ranglétrát: kiscserkészből nagycserkész, segédőrsvezetőből őrsvezető, majd segédtiszt lett, jelenleg csapatparancsnok Ipolyságon. 23 éve nem telt el nyara tábor nélkül. Egyetemista korában a Diákhálózat tagja, majd elnöke volt, mai napig is aktívan részt vesz és szervezője különféle civil kezdeményezéseknek. Jelenleg ő felel a cserkészszövetség vezetőképzéséért.

 

zachar_2012_tandem_kepzoi_korMit tanultál az ifjúsági mozgalmakben eltöltött éveid alatt?
Egyértelműen az önállóságot,  csapatmunkát és közösségben való gondolkodást. Megtapasztaltam, hogy egy megerősítő, alkotó közösségben mindenkiből könnyebben előjönnek az erősségek és könnyebben lehet fejleszteni a gyengeségeket.

Mi a legszebb élményed ebből a korszakból?
Nagy sztoriból, élményből rengeteg van, viszont nemrég egy apró mondat volt az, ami nagyon megérintett. Egy tőlem csak 1-2 évvel fiatalabb ifjúsági vezető odajött hozzám és azt mondta, hogy a mai napig emlékszik egy mondatomra, amit még pár éve mondtam neki egy túrán és azóta is gyakran ismétli el magának. Pusztán annyit mondtam: „Mutass példát, hogy büszkék lehessünk rád“.

1896750_793077120720496_1425752090_nVan valós összetartás a civil kisközösségek tagjai között?
Egyértelműen igen. Azokban a közöségekben, amelyeknek tagja vagyok sok dologban nagyon sok különböző vélemény van, de ezek nem gátolják az egységet. Nem könnyű munka ez, nem magától formálódik a közösség, hanem a benne lévő vezetők tesznek ezért. Az gondolom, hogy általánosságban elmondható minden valósan dolgozó helyi kisközösségről, hogy hozzájárulnak a össztársadalmi fejlődéshez.

Melyek azok az ismeretek, melyeket ifjúsági szervezeti tevékenység nélkül sosem sajátítottál volna el?

Az ismeretek tárháza nem is annyira fontos, inkább a készségek fejlesztése a jelentős. Amit kiemelnék, hogy minden teljesítmény mögött meg kell látni az elvégzett munkát és ki kell emelni az egyén teljesítményét.

 

zachar_2005_vizivezetokepzoMi az a plussz, amit az ifjúsági mozgalmakban megtanulhat az ember?

Vegyük csak például az erdőben való táborozást, ahol az ember magára és főként a társaira van utalva, megtanít az önállóságra. Megtanít arra, hogy ne a környezetemtől várjam
a megoldásokat, hanem én magam tegyek azért, hogy nekem és a környezetemnek jobb legyen. Minden egyes tevékenységnek akkor van igazán értelme, ha annak van érezhető pozitív hatása a gyerek otthoni szűkebb és tágabb környezetére.

Mi motivál arra, hogy az ifjúsági vezetőképzésben ilyen aktív szerepet vállalj? Szerinted miért fontos, hogy fiataljaink ilyen képzéseken vehessenek részt?

Két fő célt szolgál a vezetőképzés: egyrészt ez biztosítja a társadalom jövőjét, hisz felkészült vezetők nélkül nem tud megmaradni egy közösség sem. A másik fontos szempont pedig az, hogy a képzéseken résztvevő fiatalok a lehető legtöbbet vigyenek haza a képzésből: legtöbb tudást, élményt, lelkesedést, fejlődést. Két dolog motivál: egyrészt így tudom meghálálni az idősebb vezetőknek a belém fektetett energiát, másrészt szeretném, ha majd a gyerekeim odajutnak, akkor őnekik is felkészült fiatal ifjúsági vezetőik lehessenek.

 

 

Ildikó szeretne minél többet megtudni a borokról

12227052_10206731068628770_5710573861122175591_n

Ildikó már gyerekként megtanulta nagypapájától, hogyan kell szőlőt metszeni. Bár nem lett sem szőlész, sem borász, de férjével szívesen vesznek részt borkóstolókon. Az első közös kirándulásuk 2010-ben Villányba vezetett, azóta pedig igyekeznek minél több borvidéket bejárni. Mióta 2013-ban megszervezték az első Dunamocsi Burcsákfesztivált, igyekszik még többet megtudni a borokról. Elvégzett egy alapfokú WSET tanfolyamot, és készül a középfokra, tavaly pedig belekezdett egy másoddiplomás képzésbe is Borturisztikai szaktanácsadó szakon.

Fontosnak tartja, hogy a fiatalok minőségi bort fogyasszanak és tudatosan vásároljanak. “A Gombaszögi Nyári Táborban minden évben szervezünk borkóstolót egy felvidéki borásszal, melyet tavaly nagy örömmel vezettem Sáska Beával, a HR Winery borászával” – meséli. Az általuk szervezett borfesztiválokon is törekszenek arra, hogy a régió borászai teret kapjanak, minél többen megismerjék őket és a helyi termelőket is. “Nagy álmom továbbá egy borbár létrehozása, ahol a fő hangsúly a helyi termékeken lenne” – teszi hozzá.

IMG_418512249927_10206746158406005_7675694511565772730_n

Bóna Zoltán: Semmit a népről a nép nélkül!

A kiábrándultság korát éljük. Az állampolgárok csalódtak a demokráciában, a hatalmon lévő politikusokban, nem hisznek senkinek. A csalódottságot az évről-évre csökkenő választási részvétel is mutatja: Komáromban a tavalyi önkormányzati választásokon csak a jogosultak 34 százaléka ment el szavazni. Nem meglepő, hogy gyakran tesszük fel azt a kérdést, hogy mi értelme is van választani? A kiábrándultság fő oka, hogy a régi politikusok elhitették az emberekkel, hogy minden problémájukat meg tudják oldani. De ez nem igaz, s ugyan a politikának meg van a maga szerepe, de egy felelős képviselő sem csinálhat úgy, mintha mindenható lenne. A bizalom és a változás kulcsa, ha a megválasztott képviselők és a polgárok, akiket képviselnek, együttgondolkodnak. Három társammal együtt új jelöltek vagyunk a Magyar Közösség Pártja választási listáján, de már most megtapasztalhattuk, hogy milyen nagy segítséget nyújt az, hogy az utcákon, e-mailben és a facebookon folyamatos visszajelzést kapunk az emberektől. Számos esetben ők hívják fel a figyelmünket bizonyos problémákra, amik csak akkor derülhetnek ki, ha valaki a mindennapokban találkozik velük. Nem hallgat róluk, hanem elmondja azokat, ahogy egy érett társadalomban illik.

A demokrácia legfontosabb intézménye a népszavazás. Nemrégiben Bősön tartottak helyi népszavazást a menekülttábor megnyitásáról, ahol a polgárok 96 százaléka elutasította a tábor létesítését. A Smer-kormány azonban figyelmen kívül hagyta a nép akaratát, amivel csak tovább rombolta az emberek politikába vetett bizalmát. Hiszen ha egy népszavazásnak nincs semmiféle értelme, akkor miért vegyünk részt a közügyekben? Miért foglalkozzunk olyan ügyekkel, amik érintenek minket, ha nincs semmi látszata? Ezek jogos kérdések, a polgárok ma úgy érzik, nincs szavuk abban, mi történik velük. Mindez pedig teret ad a hazug népámításnak. Robert Fico rendszere azt akarja elhitetni az emberekkel, hogy számukra a demokrácia csak annyi lehetőséget ad, hogy négyévente egyszer elmehetnek szavazni, és két ciklus között nincs más dolguk, minthogy szótlanul tűrjék a korrupciót, az újabb sarcokat, a rosszul működő hivatalokat. A népszavazás intézményének valójában arról kell szólnia, hogy az emberek megmutathassák: két választás között is megvan arra a békés, normális eszköz, hogy kezükbe vegyék közösségük jövőjének alakítását.

A Magyar Közösség Pártja petíciót indított, amelynek célja, hogy a helyi népszavazások eredménye kötelező érvényű legyen. A népszavazásnak ünnepnek kéne lennie, ami segít a közügyekbe való beleszólásban. Akkor is, ha a hatalomnak ez nem tetszik. Az MKP kezdeményezése arról szól, hogy többé egyetlen minket érintő döntést se lehessen meghozni az akaratunk ellenében. Legyen szó lakóhelyünk nevéről, a migránskvóták elutasításáról vagy környezetünk védelméről. Ennek a törekvésnek már több, mint 70 ezer polgár aláírása ad súlyt.

Ahhoz, hogy minőségi változást érjünk el, nem csak egy másik kormányra, hanem egy új kultúrára van szükségünk. A régi politika megfosztott minket az önbecsülésünktől és attól, hogy készen álljunk tenni a környezetünkért és kiálljunk közösségünk érdekeiért. Véget kell vetni a megalkuvás kultúrájának – a Fiatal Függetlenek ezt tartják a legfontosabb feladatuknak. Egy olyan új kultúra megteremtéséért dolgozunk, ahol az emberek képesek átadni a családjaik elvárásait, reményeit, félelmeit és javaslatait. Csak így, együtt indulhatunk el egy élhetőbb ország megteremtésének útján.

 

Bóna Zoltán
a Fiatal Függetlenek jelöltje 29. az MKP listáján

Zachar Pál: Több magyar képviselővel többet el tudunk érni! [napigerzson]

A Fiatal Függetlenek csapatából Orosz Örssel és Bóna Zoltánnal is készítettem már interjút, most pedig Zachar Pált faggattam ki. Felesleges elméleteket gyártani: számomra ezek a fiatalok szimpatikusak, ezért “futtatom” őket. A történet tehát egyszerű, mint a faék. Minden más csak felesleges, oktondi spekuláció. Ha nem vagy kíváncsi az interjúra, nyomj egy x-et a jobb felső sarokban. Ellenkező esetben íme:

Az ipolysági Zachar Pál 1986-ban született. Feleségével, Erikával most várják második gyermeküket. Mérnöki diplomáját a Szlovák Műszaki Egyetem Elektrotechnikai és Informatikai Karán szerezte. 2007 és 2009 között a Diákhálózat elnöke. Napjainkban önkormányzati képviselő szülővárosában és ugyanit vezeti informatikai vállalkozását is. 7 éves kora óta aktív cserkész, szabadidejében most is az ipolysági cserkészcsapatot vezeti és ifjúságneveléssel foglalkozik. Az MKP választási lista 19. helyen a Fiatal Függetlenek képviselője. Vele beszélgettem.

Tovább a bejegyzésre »

Bóna Zoltán: Az oktatással a jövőbe ruházunk be! [ujszo.sk]

Szlovákia azon országok közé tartozik, amelyek a nemzeti össztermék 5 százaléknál kevesebb részét költi az oktatásügyre, ami az egyik legalacsonyabb arány Európában. Meggyőződésünk, hogy közösségünk felemelkedése nem képzelhető el az oktatásba történő beruházások növelése és az iskolák minőségének javítása nélkül.

Az MKP a dolgozó emberek pártjaként a sztrájkoló pedagógusok mellett áll. Sorainkban és közvetlen ismeretségi körünkben számos gyakorló pedagógus található, jól tudjuk, hogy a rendszeren kell változtatni. A politikusaink ezt a változást az elmúlt években elszabotálták, elég csak megnézni iskoláink állapotát. Az MKP listáján induló Fiatal Függetlenek meggyőződése, hogy az oktatással a saját jövőnkbe, a gyerekeink és unokáink sorsába ruházunk be!

Tovább a bejegyzésre »