Orosz Örs: Fiatalos, értékelvű politikát fogunk Pozsonyban megjeleníteni! [Napigerzson]

Orosz Örssel 2013 tavaszán találkoztam először, amikor a Gombaszögi Nyári Tábor támogatásáról beszélgettünk. Személyében egy kemény, céltudatos srácot ismertem meg, aki nem szeret rugózni egy adott probléma felett, nem dumál hosszasan, hanem azonnal cselekszik. Az ilyen embereket tudom kedvelni, ezért a kapcsolatunk mára már barátinak mondható. Amikor megtudtam, hogy kis csapatával, a Fiatal Függetlenekkel (az MKP listáján) megméretteti magát a parlamenti választásokon, eldöntöttem, hogy összehozok vele egy interjút. Nos, a mű elkészült, és bizony megkérdeztem tőle olyan dolgokat is, amelyek bökték a csőrömet. Íme!

– Csapjunk is a közepébe! Hogyan reagáltál volna, ha öt évvel ezelőtt valaki azt mondja, hogy 2016-ban az MKP lista kilencedik helyén induló parlamenti képviselő aspiráns leszel?

Meglepődtem volna. Ez egy nagyon komoly vállalás, amihez áldozatkészség és felkészültség kell. Azt vallom, hogy folyamatos tanulás kell ahhoz, hogy az ember a választók bizalmát kérhesse. Nem szerettem volna azoknak a politikusoknak a példáját követni, akik azért mennek a politikába, mert máshol nem rúgnak labdában.

– Éppen ezért is tűnhet furának ez a döntés, hiszen eddig te a civil életben alkottál nagyot, most pedig aggódunk érted, nehogy beszippantson a klasszikus nagypolitika. Nem könnyű feladat, én már csak tudom…

A politikában csalódottak száma minden korábbinál nagyobb, és nem tagadom, családapaként én is közéjük tartozom. Ebben a helyzetben vagy hátra dőlünk és nézzük, ahogy az otthonunk, családjaink helyzete, szülőföldünk tovább romlik, vagy odatesszük magunkat a változásért. A Fiatal Függetlenek a nehezebb, de előrevezető út mellett döntöttek. Nyugaton teljesen normális, hogy az új nemzedék képviselői a civil életben szereznek tapasztalatot, majd az érdekképviseletet egy magasabb szinten folytatják.

– Legyünk reálisak: a Fiatal Függetlenek közül talán csak neked van esélyed bejutni, a többieknek nagyon sok karika kellene ehhez. Mire leszel képes egyedül?

Azért nem írnám le elhamarkodottan a másik három jelöltünket. Rátermett fiatalokról van szó, akik nem ijednek meg a kihívásoktól. Az OKS példája mutatja, hogy egy önálló csapatnak sikerülhet elnyerni az emberek bizalmát, akkor is, ha jelöltjeik nem az elvileg befutó helyeken szerepelnek. A parlamentben olyan új erőre van szüksége a közösségünknek, ami elkötelezett a problémák megoldásában.

– Például?

A kisiskolák és Malina Hedvig védelmében szervezett tüntetésekkel és a kétnyelvűségi akciókkal bizonyítottuk, hogy sok régi politikussal ellentétben mi nem csak beszélünk a problémákról, hanem ki is állunk az arénában a polgárok érdekeiért. Ez egy fontos különbség köztünk és a parlamentben ülő politikusok között. Fiatalos, értékelvű politikát fogunk Pozsonyban megjeleníteni.

– Az MKP listáján rajtatok kívül is akadnak fiatalok, akik a párt neveltjei, és akik rossz nyelvek szerint nincsenek teljesen kibékülve az új helyzettel. Mit gondolsz, miért látnak bennetek komoly konkurenciát, és hogy tervezitek mindezt kezelni?

Az MKP egy demokratikus párt, természetes és jó, ha vannak véleménykülönbségek. A mostani összefogás arról szól, hogy erőinket egy magasabb jóért egyesítsük. A cél az, hogy a déli régió és a szlovákiai magyarok pártja újra a parlamentben képviselhesse az érdekeinket, ennek nem állhat útjában semmiféle belső ellentét. Úgy látom, mostanra ezt mindenkinek sikerült tudatosítania. Aki a pártpolitikai vonalon tevékenykedő Via Novás jelölteket támogatja, az oda szavaz, akinek viszont azok a jelöltek szimpatikusak, akik önerőből, közösséget építve teremtettek értéket, azok minket támogatnak.

Tovább a bejegyzésre »